IMF: gazdasági válság várható, nagyon nehéz évek következnek

HIRDETÉS

Egyre nagyobb az esély egy újabb gazdasági válságra az IMF szerint – írta a Guardian. A szervezet vezetője, Kristalina Georgieva azt mondta, hogy az emberiség nagyon kemény hónapoknak néz elébe, de a jövő év még 2022-nél is zűrösebb lesz. Úgy fogalmazott blogbejegyzésében, hogy az ukrajnai háború miatti gazdasági problémák következtében emberek százmilliói vannak bajban.

Az infláció is magasabb a vártnál. A legfrissebb adatok szerint az Egyesült Államokban júniusban 9,1%-kal emelkedtek az árak. Közgazdászok és befektetők szerint az amerikai jegybank a két hét múlva esedékes igazgatótanácsi ülésen történelmi mértékű, 1%-os kamatemelést hajthat végre.

A Bank of Canada szerdán egy teljes százalékponttal emelte meg alapkamatát, az új-zélandi jegybank és a Bank of Korea 0,5%-kal. A szingapúri jegybank csütörtökön szintén szigorított monetáris politikáján. Várhatóan a többi jegybank is követni fogja a példájukat.

Georgieva azt mondta, a G20 pénzügyminiszterei és központi bankárok szerint is egyre rosszabbak a kilátások.

„Gondoljunk csak arra, hogy az Európába irányuló földgázellátás további bizonytalansága számos gazdaságot taszíthat recesszióba, és globális energiaválságot idézhet elő” – írta. „Ez csak egyike azoknak a tényezőknek, amelyek ronthatják az amúgy is nehéz helyzetet.”

Az Európai Bizottság várhatóan 2,3%-ról 1,4%-ra csökkenti az euróövezet 2023-as GDP-előrejelzését – írta a Bloomberg az uniós végrehajtó testületből kiszivárgott brüsszeli tervezetre hivatkozva. A dokumentum szerint a közös valutaövezetben az infláció idén várhatóan átlagosan 7,6% lesz, jövőre 4%-ra csökken.

Georgieva szerint az infláció leküzdését célzó kamatemelés a világgazdaságot fenyegető veszély leküzdéséhez szükséges három kulcsfontosságú politika egyike, az államadósság csökkentése és a globális együttműködés mellett.

A kamatemelés azonban sok helyen kockázatos. Az Egyesült Királyságban például egyre jobban tartanak attól, hogy a Bank of England emelései recesszióba taszítják az országot. Az uniós országok ugyanezzel a problémával szembesülnek. Annál is inkább, mert Oroszország leállíthatja a földgázszállítást.

Az eredeti cikk megtekintése

Az eredeti cikk megtekintése

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb